Prológus - Fogadás

Sziasztok!

Íme, a blogom Prológusa..

A történet Magyarországon játszódik, azon belül Budapesten- és természetesen Magyar nevekkel-.

Remélem elnyeri tetszéseteket.

Maga a történet abból indult, hogy körbenéztem múlthéten az iskolámba, és mindenütt azt láttam, hogy bár az emberek beszélgetnek, közbe telefonjukat nyomkodják, és nem is figyelnek a másik szavaira... Szomorúan láttam be, hogy én is ilyen vagyok. Így hát... Ez adta az ihletet.:)
A főszereplő belsőleg rám hasonlít.:) 

Jó olvasást!
Dia 

Prológus

2015. 03. 09.

Hétfő

Lassan sétálva léptem át az iskola kapuját, mellettem barátnőmmel, Fannival. Bal kezemben táskámat lóbáltam, míg jobb kezemmel erősen szorítottam telefonomat. Az utóbbi eszköztől el sem tudtam szakadni soha, mondhatni az volt az életem.
Hamar beérkeztünk az osztály termünkbe, ahol szokás szerint hátul foglaltuk el helyünket, egymás mellett. Táskámból kikaptam egy füzetet, ami amolyan 'mindenes' füzet volt - azaz ebbe írok mindent - és mellé egy tollat is elővettem. A táskámat a padomra tettem, majd hátradőlve telefonomat kezdtem tanulmányozni.
Képernyőjén jó néhány értesítés jelent meg.

- Kaptál valamit? Nagyon érdeklődve tanulmányozod - mosolygott rám, szép, barna hosszú hajú barátnőm.
- Nyolc Snapchat kép, huszonnégyen likeoltak Instagrammon, Facebookon szintén, emellett Tumblr-n új követőim lettek, és írtak Twitteren is - soroltam egy szuszra mondandómat.
Barátnőm tekintete mindent elárult. Szemöldöke a magasba, ajkai pedig enynén elváltak egymástól.
- Fanatikus - csúszott ki száján az első szó, ami eszébe jutott. - Milyen közösségi oldalon nem vagy fent?
- Társkeresőn nem találsz meg - nevettem fel. - Bár egyszer poénból Katával csináltunk egyet, és szívattunk mindenkit.
- Beteges vagy - bökött oldalba, majd hátat fordított nekem, és a másik padba ülő osztálytársunkkal kezdett beszélgetni.
Mikor becsöngettek, egyből megjelent a mi drága matek tanárunk, és egyből a névsorral kezdte.
- Hegedűs Fanni - ért el barátnőmhöz, aki egyből kezét feltéve jelezte, hogy jelen van.
- Mészáros Diána - unottan raktam le telefonomat a padra, és feltettem kezeimet, mire a tanár a fejét rázta. Utált, immáron három éve, amióta csak középiskolás vagyok. Mondjuk bár én nem alkotok elsőre senkiről véleményt, ez a nő mégis más volt. Mikor először megláttam, megutáltam. Nagyon alacsony, rövid, barna hajú nő, szemüvege is van, a hangja pedig eléggé éles, és magas, így kiszakad a dobhártyám ha a közelben van.
- Németh Péter - mondta ki az osztály egyik elég helyes fiújának a nevét, akit én már egészen óvoda óta ismerek.
Ő viszont nem volt sehol... A névsor olvasás végén toppant be azzal az indokkal, hogy éppen lerobbant a busza. Minden reggel ez a kifogása, így a tanárok szinte már csak a helyére küldik és kész, éppen ezért adja mindig ezt elő.

Már óra vége felé járva egy feladatot kellett megoldanunk, de mivel fingom se volt a dologról, csak eltoltam a füzetet, ráfeküdtem a padomra, és telefonozni kezdtem, mígnem valaki ki nem kapta kezemből a telefont.
Idegesen néztem föl, majd látva, hogy a tanárnő vette el a készüléket, kicsit lecsillapodtam.

- Diána, számtalanszor szóltam már, nem? - korholt rám, mire mély levegőt vettem, és lesütöttem szemeimet. Feleselni nem szerettem a tanárokkal, sőt, egy felnőttel sem. - Ezt most elveszem, és majd nap végén megkapod.
- Ne! - kiáltottam el magam, mire mindenki rám kapta tekintetét.
- Van erre valami mentséged? Már annyi lehetőséget adtam - rázta meg fejét a tanárnő, láttam rajta, hogy lényegében ebben sajnos igaza van... Ezt minden órán eljátszom.
- Tanárnő, kérem. Most utoljára. Holnaptól minden más lesz - álltam fel vele szembe, és bűnbánóan szegeztem tekintetemet az övébe.
- Utoljára - nyújtotta át a mobilomat - ülj le.

Az óra végén elpakoltam a cuccaimat, indulásra készen álltam fel székemről, hiszen testnevelés órám következett, de Peti megállt az ajtóba, ezzel eltorlaszolva előttem az utat, és mosolyogva mért végig néhányszor.
- Esetleg szeretnél valamit? - kulcsoltam össze karjaimat, mire bólintott egyet.
- Fogadjunk - felelte erős, férfias hangján.
- Fogadjunk? - Szemöldököm a magasba szaladt. Ez meg mi a fészkes fenét akar?
- Neked az egész életed a telefonod, és az internet körül forog. Ma is ezért kerültél bajba, pedig még csak az első óra volt. Segítek változtatni - arcára még szélesebb vigyor kúszott.
- Hogyan segíthetnél? És miért tennéd?
- Ügyesen, az én praktikáimmal, és nem ingyen tenném - karolta át vállamat, majd sétálni kezdett velem a tornaterem felé.
- Mit akarsz érte? Nincs pénzem - dobtam le kezét vállamról, és szembe fordultam vele.
- Ha leszoktatlak erről a mobil, és internet mániádról holnaptól kezdve, egészen tavaszi szünetig, ami április kettő... Akkor lefekszel velem - szemei szinte szúrtak, úgy végigmért.
- Neked ez miért fontos? És miért éri ez meg nekem? - léptem egyet hátrébb.
- Téged egy idő után, a sok-sok panasz mellett jól kicsaphatnak... Én meg ezzel csak nyerhetek, mert annyira jó ember vagyok - tette kezét szívére, majd elvette onnan, és felém nyújtotta. - Benne vagy, Dia?
- Legyen, de ha nem sikerül, akkor én találok ki valami nagyon szép dolgot neked - azonnal megfogtam kezét, amit megráztunk, és míg ő mosolyogva, magabiztosan távozott... Én ott maradtam a tornaterem előtt ledermedve,
Úr isten, mibe mentem én most bele?